Az atlétikus termet egyrészt adottság, másrészt viszont alakítható. Ha nehéz a döntés, hogy milyen edzésre járjon a gyerek, érdemes a futás, ugrás, dobás alapjait elsajátítani, mert ezek nagyon sokféle sportág felé nyitnak utat – derül ki az Európa bajnok távolugró Szalma László szavaiból.
Mi minden tartozik az atlétikába?
Az atlétika öt szakágból áll: futásból, ugrásból, dobásból, többpróbából és gyaloglásból. Futásból különböző távokon lehet indulni a versenyeken, van gátfutás, akadályfutás, illetve váltófutás is. Az ugrások versenyszámai a magasugrás, a távolugrás, a hármasugrás, valamint a rúdugrás. A dobások közé tartozik a súlylökés, diszkoszvetés, kalapácsvetés és gerelyhajítás. A többpróba, az összetett versenyzés versenyszámai férfiaknál a tízpróba, hölgyeknél a hétpróba, a fiatalabbak pedig különböző típusú összetett versenyzésben mérik össze a tudásukat.
Az Egyetemen az úgynevezett atlétikus alapképzésen egy általános ismeretanyagot kapnak a leendő testnevelők: megismerik a különböző sebességű futásokat, az ugrásokat, szökdeléseket páros, váltott és egy lábon, a dobások közül a vetéseket, hajításokat, lökéseket. Ezek még nem az atlétika versenyszámai, de ha valaki tisztában van velük, más sportágakhoz is kiváló alapot kap, és tudni fogja, hogyan kell valakit „atlétikusan felépíteni”.
Gyerekeknek milyen korban, milyen formában érdemes elkezdeni az atlétikát?
Játékos atlétika edzésekre már kisiskolás korban lehet és érdemes is járni. A kicsiknél a képességfejlesztés, a koordináció, a kondíció alakítása, a különböző mozgások megtanulása a fontos. Hetente kétszer-háromszor szoktak járni a nagyjából egy órás foglalkozásokra. Itt szökdelnek, ugranak, futkároznak, sorversenyek, váltóversenyek vannak – a játék mindig főszerepet kap. A lényeg, hogy a gyerek mozog, mozog és mozog.
Láttam rossz példát is: ha a gyereket kiviszik, és elkezdik futtatni körbe-körbe a pályán, azt hamar megunja, ezt nem szabad. Őt mindig játékos formában kell felkészíteni minden sportra, az atlétikára, versenyzésre is. Lehet futni, állóképességet fejleszteni úgy is, hogy közben játszik a gyerek.
A megfelelő szakemberek irányítása nagyon fontos; egyesületek által működtetett tanfolyamokon célszerű részt venni.
Mi alapján lehet eldönteni, hogy az atlétikán belül futó, dobó, vagy éppen ugró legyen valaki?
Mi itt az Egyetemen azt mondjuk, hogy minél később kell szakosodni. Minél jobban le kell rakni a gyerekeknél az alapokat, minél sokoldalúbb képzést kell nekik adni. Aztán, hogy kiből lesz távolugró, kiből lesz kalapácsvető, tízpróbázó, az a serdülőkor végén, 14-16 éves kor körül válik el, ekkor orientálódhatnak a versenysport felé a gyerekek.
Ha a szülő nem tudja még, hogy mi lesz a gyerekből, mire lesz majd lehetősége, kedve, legjobb, ha beíratja egy atlétikus tanfolyamra, mert ott mindenféle képzés történik, és később nagyon sokféle sportág felé mehet tovább ezzel az alappal.
Mennyi idő után jön be a versenyzés?
Már a legkisebb korban bejöhet, egy jó szakember kicsi kortól versenyezteti a gyerekeket a foglalkozásokon. Sorversenyeket, váltóversenyeket tartanak, megtapsolják, aki a legnagyobbat ugrotta, stb. Aztán a serdülő- és ifikorban elindul a komolyabb versenyzés a Magyar Atlétikai Szövetség versenyrendszerén belül.
Ha nagyobb korban, mondjuk tizenévesen kezdené el valaki a sportot…?
Én például 14 évesen koromban kezdtem atletizálni, és komoly eredményeket értem el: Európa bajnok, olimpiai helyezett voltam távolugrásban. Ismerek olyat is, aki 16 évesen kezdte az atlétikát, és szintén sikeres versenyzővé vált.
Tizenévesen sincs elkésve semmi. Bárkit, bármikor be tudunk fogadni. Persze nem lesz mindenkiből olimpiai vagy akár magyar bajnok, de a lényeg, hogy mozog, és egészségesen tölti el azt a heti két-három alkalmat.
Milyen felszerelést kell venni az atlétika edzésekhez?
Időszaknak megfelelő sportruházat és egy jó minőségű bemelegítő cipő elégséges. Ezeket is érdemes megbeszélni a tanfolyamvezető szakemberrel.
A kislabdát, medicinlabdát, stb.-t az egyesületek biztosítják, ilyesmit nem kell venni, ha valaki tanfolyamra jár.
Maguk az edzések mennyibe szoktak kerülni?
Nálunk az Egyetemen három-négyezer forintot kell fizetni havonta, amiért heti kétszer-háromszor le lehet jönni.
Milyen veszélyei lehetnek az atletizálásnak?
Minden sportmozgásban lehet veszély; azért vannak a szakemberek, hogy figyeljenek. Gyerekeknél ritkán fordul elő sportsérülés, és ők általában egy-két nap alatt regenerálódnak. Felnőttkorban, ifikorban már hosszabb ideig tarthat a gyógyulás, ha esetleg valaki megsérül. Lehet rossz mozdulat, vagy egyszerűen nem volt megfelelő a bemelegítés; ezeknek az esélye csökken megfelelő szakember irányításával.
Melyik szakághoz milyen különleges adottságok kellenek?
Ahhoz, hogy valaki például dobó legyen, megfelelő termet, alkat, mozdulatgyorsaság kell. Ez látszik már gyerekkorban is. Egy kövérkés alkatú gyerekből például nem akarunk gyaloglót, vagy sprintert faragni; belőle később valószínűleg jó dobóatlétát lehet kialakítani.
Van egy ilyen megfogalmazás, hogy „atlétikus alkat”. Ez azt jelenti, hogy valaki arányos, jól kidolgozott, izmos alkat. Ez nagyrészt született dolog, de alakítható is, és ha valakinek eleve jók az adottságai és még fejlesztik is, jó sportoló: atléta, labdarúgó, kosaras, válhat belőle.
Melyik az az atlétika ágai közül, amit bárki meg tud csinálni?
Az atlétika minden versenyszámát meg lehet tanulni, csak megfelelő szorgalom, kitartás szükséges hozzá. De a legegyszerűbb a futás; „a láb mindig kéznél van” – szoktuk mondani… A kocogás az, amit mindenki tud. Futni bármikor, bárki el tud menni. Elmegy a Margitszigetre, egy hegyre, bárhova a jó levegőre futni.
Persze azért ezt is meg kell tanulni. Ha egy gyereknek azt mondják, hogy „fussál, fiam!”, elkezd futni, mint az őrült, és előfordulhat, hogy szúrni fog az oldala, aztán elmegy a kedve a futástól. Meg kell őt tanítani a helyes mozgásra, és főképp meg kell vele szerettetni a sportot – ez a szakemberek legfőbb feladata. Fontos, hogy már a kicsi gyerekbe beleneveljék a sportos életmódot – aki fiatalon sokáig rendszeresen sportolt, az általában később sem tudja elképzelni az életét úgy, hogy nem mozog: ha három-négy nap kimarad, már hiányérzete lesz.
