Ádám hat és fél éves, másfél éve jár az ovival úszni, és egy ideje egyéni különórán is. Bár sokáig nem szerette a foglalkozásokat, végül sikerült „megtörni a jeget” – meséli anyukája, Laura.
Kb. öt éves korában kezdte az úszást Ádám, hetente egy délután járnak az oviból – külön busszal hozzák-viszik őket. Az első évben sokat sírt, nem szeretett járni, félt, hogy be kell majd dugnia a fejét a vízbe, zavarta, hogy sokan ügyesebbek nála. Nagy dilemma volt, hogy erőltessük-e, de az óvónénik és az oktató biztattak, hogy majd belejön, ne adjuk fel.
Végül a második évben – aminek az elején még szintén nem akart járni – az oktató javaslatára elmentünk egy hétvégi órára, ahol két-három gyerek tanult csak, és én meg „Apa” is bemehettünk a vízbe úszni. Ez az óra – néhány összemosolygás és integetés a feladatok között – elég volt ahhoz, hogy „megtörjön a jég”. Azóta szereti az úszást, járunk minden hétvégén, rengeteget fejlődött, beugrál a mély vízbe, úszik „minden nélkül”, és az ovival is büszkén megy a foglalkozásokra, hogy „elájuljanak, milyen ügyes”.
