A legkisebbeknek korai fejlesztésre, a nagyobbaknak a tanulási zavarokkal foglalkozó speciális fejlesztőpedagógusra lehet szüksége bizonyos problémák esetén. Dr. Gráf Rózsát, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karának tanárát arról kérdeztük, milyen jelekre figyeljenek a szülők, és hova fordulhatnak, ha gond van.
Milyen problémák esetén kerül fejlesztőpedagógushoz, vagy kellene fejlesztőpedagógushoz kerülnie egy gyereknek? Ezek milyen korban derülnek ki?
A szorosabb értelemben vett fejlesztőpedagógia az iskolás korosztályra dolgozta ki az eljárásait, a hat éves kor előtti beavatkozásokat korai fejlesztésnek, vagy korai intervenciónak hívjuk. A gyakorlatban tehát általában a 6. életévüket betöltött gyerekek szoktak fejlesztőpedagógushoz kerülni, emellett a nagycsoportos óvodásokkal már szokott foglalkozni ilyen szakember, ha az óvónők gyanúja, vagy az iskolaérettségi vizsgálatok alapján erre szükség van.
Bizonyos rizikócsoportoknál nagyobb valószínűséggel lesz szükség akár már korai fejlesztésre: ilyenek például a koraszülöttek, vagy azok a gyerekek, akiknél a születés körül léptek fel problémák Ezekben az esetekben a szülőket általában tájékoztatják, hogy problémák merülhetnek fel, ők jelentkezhetnek a gyerekekkel a korai fejlesztő központokban, illetve pszichopedagógusnál, korai fejlesztő szakembernél.
A megkésett fejlődés a nagymozgásokban, a finommotoros koordinációban, illetve a beszédben jelentkezhet. Ezek közül azt viszonylag könnyen észreveheti a szülő, hogy mondjuk nem mászik, nem áll fel a gyerek. A megkésett beszédfejlődést már kicsit nehezebb észrevenni, viszont a tanulási zavarok szempontjából egy nagyon fontos korai jelzőnk lehet
Mik a normális határok – meddig várhat a szülő, mikor gyanakodjon, hogy baj van? Például van, aki három évesen kezd beszélni…
A beszédet illetően háromról két éves korra szállította le a logopédia a határt, amikor be kell avatkozni, ha a gyerek még nem mond szavakat, vagy bizonyos mondatértékű egységeket – mint például, hogy „mama pá”, „baba csüccs” Ha két éves kora körül is csak mutogat, gesztikulál, odahúz, az egy fontos jel, azt mutatja, hogy akar kommunikálni, de mégis akadályozott ebben, tehát mindenképp azt javaslom a szülőknek, hogy forduljanak szakemberhez. Baj nem lehet belőle, legfeljebb kapnak néhány olyan gyakorlatot, ami az anyuka számára is hasznos és elkezdhetik otthon a „munkát”.
Mozgás terén mik a „határidők”?
A nagymozgások terén a mérföldköveket az jelenti, hogy átfordul, ül, áll, mászik, illetve járni kezd a gyerek.
Ha a baba nem fordul az oldalára, illetve a hasára 8-10 hónaposan, azt komoly jelző tünetnek tekintjük. Lehet, hogy nagyon kötöttek az izmai és az inai, ettől nem tud megfordulni – ilyen esetekben kiváló a Dévényi-féle manuálterápia. Ezek a kezelések nagyon hatékonyak, és abban a pillanatban, amint a szakemberek látják, hogy beindulnak a mozgások, „leveszik a kezüket” a gyerekről, és hagyják, hogy a maga ütemében fejlődjön tovább.
A másik, amire oda kell figyelni, hogy 15 hónaposan már tud-e járni a kicsi. A legújabb kutatások alapján azt már nem tartjuk „nagy vésznek”, ha kimarad egy-két fázis, például kúszás után nem mászik a gyerek, hanem egyből feláll. Ha harmonikusan, koordináltan jár a lépcsőn is – nem széles alapon, kezet oldalra téve –, akkor a modern neurológiai szakirodalom szerint belefér az egyéni különbségek keretébe, hogy kimaradt a kúszás vagy a mászás. Egy-másfél éves korban a megkésett fejlődés esetén ún. korai szenzomotoros integrációs tréningeket alkalmaznak; ilyenek például a vízi és a szárazföldi, vagy az Ayres-terápia. Öt éves kortól, az óvodás-iskolás korosztály mozgásfejlesztésére kiváló a Delacatoék terápiáján alapuló hazai adaptáció, az ún. „Alapozó terápia”; iskolásoknál a hidroterápiás rehabilitációs gimnasztika, illetve a tervezett szenzomotoros tréning módszerei hatásosak.
Milyen területeken lehet szükség fejlesztőpedagógusra?
A tanulási zavarokra utaló részképességeket mérjük a gyerekeknél, a vizsgálatok alapján derülhet ki, hogy szükség van fejlesztőpedagógus segítségére. A speciális tanulási zavarok három nagy csoportja a diszlexia, a diszgráfia és a diszkalkulia.
A „klasszikus” iskolaérettségi vizsgálatokon, amire az óvodák küldhetik a gyerekeket, minden területre „gyorsan ránéznek”. Ha valamilyen problémával, gyanúval fejlesztőpedagógushoz fordul a szülő, alaposabban vizsgáljuk az egyes részképességeket . Különböző tesztekkel nézzük meg például az észlelést – ezen belül a vizuális, az auditív és a verbális észlelést, a szóbeli kifejező készséget. A vizsgálat alapján nagy biztonsággal meg tudjuk mondani egy ötéves kisgyerekről, hogy van-e veszély nála tanulási zavarra, vagy csak kicsit késik, kicsit egyenetlen a teljesítménye.
Miben nyilvánulnak meg a különböző tanulási zavarok?
A diszgráfia, vagyis írászavar két dologban: egyrészt nagyon csúnya, alig olvasható a gyerek írása, görcsös, kínlódik, nagyon izzad a tenyere, látszik, hogy a kivitelezés is nagyon nehéz, de az igazi figyelemfelhívó jelt a tartalmi jegyek adják. Például, ha a gyerek nem tart szóhatárokat: elkezd írni a sor elején, és a végén csak azért hagyja abba, mert nincs több papír. Azt sem érzi, hol a mondat vége, eleje, ezért aztán mondat közben ír egy nagybetűt, mert tudja, hogy valamikor kell nagybetűt is írni. Bár megtanulják kiválóan, de alkalmazni nem tudják a nyelvtani szabályokat. A helyesírásuk nagyon gyenge, és számunkra nem logikus hibákat vétenek: például a ragnál választják le a szó végét, hogy „iskolá ban”, ékezeteket véletlenszerűen tesznek, a magán-és mássalhangzók hosszúságát hibásan jelölik, a hasonulásokat, a „másképp írjuk, másképp mondjuk” szabályt nem tudják alkalmazni a fonológiai feldolgozás zavara miatt
A diszlexia az olvasás, illetve az olvasott szöveg megértésének nehezítettsége. Általában a helyesírással is gond van ilyenkor – külön diszgráfia diagnózist akkor adunk, hogyha teljesen egyértelműen érintetlen az olvasás.
A diszkalkulia számolászavart jelent, ami megint csak összefügg részben a diszlexiával, mert a legnagyobb gondjuk a diszlexiás gyerekeknek a szöveges feladatokkal van, amik már első osztályban megjelennek. Nagyon nehezen értelmezik a szöveget, nagyon nehezen „fordítják le” matematikai nyelvre. Nem arról van szó, hogy nem tudják, mi az összeadás, kivonás, vagy ezeket nem tudják kivitelezni, csak áttenni az információkat szövegből egy másik jelrendszerbe, ez számukra nehéz. Van, hogy fordítva írják a számokat, nagyon nehezen tájékozódnak térben, a helyiértékek óriási katasztrófát jelentenek számukra. A geometriával is gondjuk van, ha valamit el kell képzelni térben, és az átváltásokat is nagyon nehezen tanulják.
A gyerekek hány százalékánál van jelen valamilyen tanulási zavar?
Összesen a gyerekek 8-11 százalékát érinti valamelyik, vagy egyszerre több tanulási zavar. Diszlexiás esetből van a legtöbb, de sajnos a tanulási zavarok általában együtt szoktak jelentkezni. Én magam is vizsgáltam olyan gyereket, akinek nagyon magas volt az intelligencia hányadosa, emellett mind a három területen érintett volt – az adja a borzalmát tanulási zavaroknak, hogy egy nagyon jó értelmi képességű gyerek nap mint nap frusztrálódik az iskolában, nem tud teljesíteni, és ennek gyakran a saját maguk leértékelése a következménye. Súlyos önértékelési zavarokkal küzdenek, ha nem kapnak kellő segítséget, hajlamosak lehetnek depresszióra, pszichoszomatikus zavarokra, illetve a devianciák irányába is fordulhatnak
A tanulási zavarok közül mit lehet helyrehozni?
Sajnos a tanulási zavart nem lehet elmulasztani, az egy állapot, aminek az alapjai nagyon nagy valószínűséggel már a születéskor megvoltak. Olyan nincs, hogy „a szülő elrontott valamit”; ritka esetben a probléma kialakulhat pl. agyhártya- vagy agyvelőgyulladás után, vagy súlyos agysérülés, agyvérzés következtében. Magyar kutatók is dolgoznak azon az európai kutatási programon, amelynek eredményei alapján hamarosan sokkal többet fogunk tudni a diszlexia genetikus meghatározottságáról.
Mégis, hogyan tudnak nekik segíteni?
A legfontosabb az lenne, hogy öt éves korban mindenkit kötelezően szűrjünk az összes részképességet illetően – tehát, hogy az iskolaérettségi vizsgálatnak legyen része a tanulási zavar veszélyeztetettség mérése is.
Így egyrészt elkezdhetnénk a fejlesztést öt éves korban, másrészt már az iskolaválasztással tehetnénk érte, hogy például a diszlexia-veszélyeztetett gyerek lehetőleg az állapotának legmegfelelőbb módszerrel tanuljon olvasni. Jelenleg a Meixner-módszer az, ami alkalmas a problémás gyerekek olvasás-tanítására is – ha időben tudjuk, hogy gond van, kereshetünk olyan általános iskolát, ahol ezt a módszert alkalmazzák. Sajnos a helyesírást – amivel szintén gondja szokott lenni a diszlexiás gyerekeknek – nem tudjuk jelentős mértékben javítani egyelőre.
Diszgráfia, diszkalkulia esetében fontos lenne időben elkezdeni fejlesztőpedagógushoz, speciális segítséget nyújtó szakemberhez járni. A szakemberek specializálódnak: az olvasás-íráshoz általában egy szakember ért, de ritka az, hogy ő értsen a diszkalkuliához is, és fordítva.
A diszkalkulia specialisták szerint a számolászavarral küzdő gyerekeknek az lenne a legfontosabb, hogy sokáig meghagyjuk nekik a segédeszközöket: a zsetont, a színes pálcikákat, korongot, stb., amíg csak szükségük van rá, hiszen azzal van gondjuk, hogy nehezebben alakul ki az absztrakció.
Ha valakinek tanulási zavara van, hetente hányszor érdemes fejlesztőpedagógushoz járnia?
Minimum hetente kétszer, de a heti három foglalkozás a legoptimálisabb. A heti egy alkalom még „elmegy”, de ha nincs rendszeresség, nincs egy intenzitás a fejlesztőmunkában, akkor nem ér semmit. Aki kéthetente fél órára kerül egy szakember szeme elé, az akár ne is menjen. Amíg „beindul” a gyerek, a legjobb a heti három alkalom. Szükség van a szülő együttműködésére is, hogy az otthonra adott pár perces, speciális fejlesztőgyakorlatokat minden nap elvégezzék.
Hol van lehetőség fejlesztőpedagógushoz járni?
A nevelési tanácsadókban és az iskolákban az esetek többségében van fejlesztőpedagógus, és egyre több óvodában is elérhetők a szakemberek. Vannak ezenkívül alapítványok, akikhez lehet fordulni, illetve magán-fejlesztőpedagógushoz is lehet járni.
Van olyan módszer, ami a kuruzslás kategóriába tartozik?
A torna, a mozgásalapú fejlesztések mindig eredményesek, de vannak olyan módszerek, amikben én például nem hiszek. Nem akarom senkire ráerőszakolni a véleményemet, de annál sokkal bonyolultabbnak tartom a tanulási zavar problémakörét, mintsemhogy egy diétával rendezhető lehetne. Van olyan kiegészítő farmakoterápia, ami segíti a gyereket abban, hogy jobban tudjon figyelni, de ez nem helyettesíti a fejlesztőpedagógus munkáját, önmagában egy csodabogyó nem fogja megoldani a problémát. Mivel olvasni, írni, számolni kell megtanulni, az is gyanús lehet, ha valahol „azzal indítanak”, hogy ilyen-olyan gépet kell venni – bár ezek is segíthetnek, de a fejlesztőmunkát nem helyettesítheti semmi, maximum kiegészítheti.
Ha valakihez járunk, nem árt megtudni, hogy hol tanulta a szakmát, milyen végzettsége van, hol dolgozott idáig, de főként a gyereket kell figyelni, hogy van-e eredmény. Egy pár hónapon belül az eredménynek jelentkeznie kell. Az sem mindegy, hogy a gyerek szívesen jár-e a fejlesztőhöz. Nagyobb az eredmény, ha jól érzi magát, ha el tudja fogadni a fejlesztőt. Ez egy bizalmi helyzet, ha nem bízik a gyerek abban, hogy ez a szakember segíteni tud neki, akkor nem lesz megfelelő eredmény.
Honnan tudhatja a szülő, hogy jó az a fejlesztőpedagógus, akihez a gyereke jár?
Az a legfontosabb kérdés, hogy a fejlesztő és a gyerek „összeillik-e”. Mehetünk mi a világ legdrágább és legjobb fejlesztőpedagógusához, ha az a mi gyerekünknek „nem stimmel”, nem tudnak együtt dolgozni. Ha a gyerek azt mondja, hogy „nem szeretek járni”, vagy „nem értem, amit mond”, akkor azért annak picit utána kell nézni, be kell kéredzkedni az órára, meg kell nézni, hogy miket csinálnak – ehhez joga van a szülőknek, és biztatom is őket rá. Ha a gyerek állandóan panaszkodva és sírdogálva megy az órákra, akkor jobb megpróbálni váltani, és addig keresgélni, amíg egy olyan fejlesztőt nem találnak, akivel jól tud együtt dolgozni.
