Ha a szülő azt látja, hogy valaminek nem így kéne működnie az iskolában – gyakran panaszkodik a gyerek, vagy épp mások az ő gyerekére -, felmerülhet, hogy talán máshol sokkal jobb lenne… Van, aki az első problémánál a váltáson gondolkozik, van, aki évekig kínlódik és várja a változást… Mit tanácsol a gyerekpszichológus?
Interjú László Andreával, a dr. Béres József Általános Iskola pszichológusával.
Milyen esetekben gondolkozzunk el az iskolaváltáson? Mikor jusson oda a szülő, hogy “körül kéne néznem, végig kéne gondolnom, hogy esetleg átviszem másik iskolába a gyereket…?”
Az iskolaváltást én mindenképp végső megoldásnak tartom, mert nincs biztosíték arra, hogy az új iskolában nem lesz probléma. Két esetben szoktam javasolni, hogy fontolják meg a szülők. Az egyik az, amikor úgy tűnik, hogy képességeiben nem igazán tud beilleszkedni a gyerek az osztályba, nem tud haladni azzal a tempóval, mint a többiek. Ennek hátterében állhat valamilyen tanulási nehézség, amire még nem derült fény, de az is lehet, hogy a közösségben nem találja a helyét, és emiatt nem tud teljesíteni.
A másik eset, amikor mentális okokból megfontolandó az iskolaváltás: ha a gyerek nem tud beilleszkedni, nem fogadják el a többiek, esetleg bántják, és ennek már szorongásos tünetei vannak. Ha rendszeresen azt tapasztaljuk, hogy a gyerek nem akar menni iskolába, fáj a hasa, fáj a feje, esetleg szomatikusan is megjelenik a probléma, akár hányás formájában, vagy sokat betegeskedik, akkor mindenképp érdemes elgondolkozni.
Sajnos olyan is elő szokott fordulni – főleg nagyobbaknál – hogy a gyerek már inkább elkerüli az iskolát, nem megy be, a szülő pedig nem feltétlenül tudja, hogy a gyerek nem az iskolában van…
Mikor váltsunk iskolát, és mikor NEM ez a megoldás…? Sajnos találkozni olyanokkal, akik egyik iskolából a másikba hurcolják a gyereküket, és mindig ugyanazokkal a gondokkal küzdenek…
Ha az iskolaváltással, vagy iskolaváltásokkal nem szűnik meg a probléma, akkor érdemes elgondolkodni azon is, hogy a családban van valami olyan nehézség, amivel komolyabban foglalkozni kell. Segíthet a családterápia, illetve magát a gyereket is vigyük el szakemberhez “megnézetni”, mert a gyerek minden ilyen esetben “tünetképző”. Magyarul, ha egy gyereknek mentális problémája van, az általában azt jelzi, hogy a családjából hoz valamilyen nehézséget. Ez lehet akár valami olyan régi, családi trauma, ami generációkon keresztül továbbadódik: például a nagymama átélt valamit, ami miatt ő másképp viselkedett a saját gyerekével, aki szintén ezt a mintát követi és így tovább.
Tehát nem genetikai hajlamról beszélünk…
Nem, ilyenkor korábbi, feldolgozatlan események következményéről van szó.
Mi az a pont, amikor viszont mindenképp lépjük meg az iskolaváltást? Tehát mikor mondjuk azt, hogy “na, most tényleg menjünk innen, mert ez itt nem jó”?
Amikor bántják a gyereket, és ezt nem lehet kezelni. Azt szoktam mondani, hogy legyen egy három hónapos időtartam, amikor az osztályfőnök és akár az iskolapszichológus segítségével megpróbálják megoldani a beilleszkedési nehézséget. De ha azt látjuk, hogy ezután sincs változás, akkor én mindenképpen szoktam javasolni, hogy vigyék el a gyereket. Annak semmi értelme, hogy ott kínlódjon; tanulni olyan közegben fog tudni, ahol jól, biztonságban érzi magát.
Gyakran nem az látszik, hogy “kínlódik, szenved” egy gyerek, hanem agresszívvé válik, ő lesz a “problémás gyerek”, és ebből a skatulyából nehéz lehet kilépni…
Jellemző, hogy azért alakul ki ez a “problémás gyerek” kategória, mert van valami kezeletlen gond – például a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar, amit röviden ADHD-ként emlegetnek -, és ezt nagyon sokszor későn veszik észre. Ilyenkor elkezdenek kialakulni a rárakódó tünetek: például magatartászavar, szorongás, tanulási problémák. A gyerek elkezdi azt hinni, hogy ő kevesebb, mint a többiek, és emiatt azzal akar kitűnni, hogy úgy viselkedik, ahogy nem kellene… Ők szoktak lenni a “fekete bárányok”, kialakul róluk egy negatív kép. Ilyenkor jobb kivenni a gyereket ebből a helyzetből, és alapvetően nekik egy kisebb létszámú osztályban sokkal könnyebb is. Sajnos a szülőknek általában nagyon nehéz elfogadni, hogy az ő gyerekükkel van a probléma, nem pedig a közösséggel.
Az a kérdés, hogy tényleg a gyerek-e az, akivel a probléma van… Mert ha van valami, akkor tényleg érdemes segítséget kérni kívülről: akár a Pedagógiai Szakszolgálattól, vagy gyermekpszichiátrián.
Ahogy hallom, nagyon hosszú időket kell ezekre a helyekre várni…
Ez sajnos így van, de ha látják – a telefonbeszélgetésből leszűrik -, hogy sürgős, komoly esetről van szó, azért hamarabbra szoktak időpontot adni.
Azért nyugtass meg, hogy nem minden “fekete bárányos” esetben áll komoly probléma a háttérben… Ha az derül ki, hogy nincs gond a gyerekkel, mégis beskatulyázták “problémásnak”, hogyan szabaduljunk a szituációból?
Igen, megnyugtatlak, sajnos gyakran úgy lesznek „fekete bárányok” a gyerekek, hogy egyáltalán nincs semmi alap probléma. Ilyenkor általában a bántások következményei lesznek a pszichés nehézségek. A gyerekeknél elég gyakori, hogy egy történés alapján skatulyáznak be valakit, és ezt néha a tanárok sem veszik észre, így a helyzet fokozottan rosszabbá válik. Ilyenkor érdemes a pedagógussal beszélni, kitalálni közösen olyan feladatköröket, amikkel a gyermek pozitív színben tűnhet fel. Adni neki olyan lehetőségeket, amiben megmutathatja társainak, hogy miben jó, milyen fontos, hogy a közösség tagja. Ha ez nem sikerül, utána persze itt is megfontolandó a váltás, de hangsúlyozom, nálam ez mindig az utolsó lehetőségként szerepel, mert szerintem az iskola egyik fő célja az kellene, hogy legyen, hogy a gyerekek megtanuljanak közösségben létezni, egymást elfogadni, nem csak azokat, akik szimpatikusak nekik.
Hogyan védjük ki szülőként, hogy ugyanazoknál a problémáknál tartsunk a következő iskolában is…?
Érdemes jobban, tudatosabban odafigyelni, hogy mi történik a gyerekkel az iskolában. Ha már az elején kiderülnek a problémák, sokkal könnyebb segíteni a beilleszkedést, mintha csak akkor lépünk, amikor már baj van.
Milyen nehézségekre számítsunk iskolaváltás után, milyen jeleket figyeljünk ebben az időszakban?
A legfontosabb kérdés, hogy szívesen megy-e a gyerek iskolába – ha igen, akkor nagy baj valószínűleg nincs… Aztán az is egy fontos jelző, hogy romlik-e a tanulmányi teljesítménye. Hogy mesél-e arról, mi volt az iskolában – ha rosszul érzik magukat, akkor azt általában inkább nem mondják el. Figyeljük, hogy vannak-e új barátai, látjuk-e, hogy szeretne találkozni velük, áthívni őket, ilyesmi. Megváltoznak-e az evési, alvási szokásai, szeret-e továbbra is olyan dolgokat csinálni, amiket eddig szívesen csinált? Hogyha ezek rendben vannak, nem változtak, esetleg javultak, akkor jó a helyzet… Mindenképp érdemes időnként konzultálni az osztályfőnökkel, főleg az elején, hogy ő mit lát, hogy látja; tanárként megint máshogy csapódnak le ezek a dolgok.
Mindenképp nagyon jó lenne, ha a szülő és a tanár együttműködne ilyenkor, de azért ez nem mindig sikerül – nehéz megállapítani, hogy kinek a hibájából. Mindenesetre gyakori szülői panasz, hogy a pedagógus elmondja, hogy az iskolában mindig rosszul viselkedik a gyerek, oldják meg otthonról, a szülő viszont nincs ott a szituációban, ezért nemigen tudja megoldani…
Erre két dolgot szoktam mondani. Az egyik a diplomatikus válaszom: “a tanár és a gyerek közötti összeillés nem mindig működik, ahogy ember és ember között sem mindig működik az összeillés”. És ilyenkor általában a tanárok egy idő után nem tudják olyan jól kezelni a helyzetet, főleg azok, akiknek kevesebb a tapasztalata.
A másik ok pedig az, hogy a gyerekeknek két fajtája van: aki otthon “éli ki magát”, és az iskolában jól viselkedik, és aki az iskolában “éli ki magát”, és otthon jól viselkedik. Sok konfliktus épp ebből adódik a szülő és a pedagógus között, hiszen mind a kettő a gyereknek egy teljesen másik arcát látja. Emiatt gyakori az is, hogy a szülő olyankor is védi a gyerekét, amikor ezzel nem segíti, hanem hátráltatja a beilleszkedését. Ilyen esetekben sokat segíthet egy “moderátor”: egy másik tanító, vagy az iskolapszichológus. Ha ez nem oldja meg, akkor lehet segítséget kérni másik pedagógustól vagy a vezetőségtől, és persze, ha így sem sikerül, akkor felmerül az iskolaváltás.
