lovas oktatás

Partics Katalin öttusázó olimpikon beleszeretett a lovaglásba és a lovakba, olyannyira, hogy sok éve saját lovardát üzemeltet. Szívügye a lovasterápia és a lovas parasport – ezekről kérdeztük.

A lovasoktatás , és gyerekeknek szóló lovas programok mellett nálatok is van lovasterápia, ami nagyon közel áll a szívedhez – úgy tudom, ennek több ága is van…

Igen, három ága van. Az egyik a hippoterápia, ami a mozgássérültekkel foglalkozik. Ez gyógytornász alapdiplomával, és a Lovas Terápia Szövetség hippoterapeuta képzésével végezhető. A másik ág a gyógypedagógiai lovastorna – ez az értelmileg sérült, értelmileg akadályozottak lovas terápiája. Az ezt végző hippoterapeutáknak gyógypedagógus alapdiplomával kell rendelkezniük. A harmadik ág a lovas pszichoterápia, amihez pszichológus alapdiploma szükséges. Pszichés, mentálhigiénés problémákkal küzdőknek segít, akár felnőtteknek is. Helyenként van átfedés, illetve vannak halmozottan sérültek is – ott a vezető sérülés határozza meg, hogy hippoterápiában vagy gyógypedagógiai terápiában történik a fejlesztés. Lehet a kettőt variálni is akár.

lovas terápia

A negyedik rész, ami már nem is terápia, a lovas parasport. Ez azoknak lehetőség, akik a terápiából kijőve alkalmasak arra, hogy lovas edzéseken vegyenek részt. Tudnak olyan szinten instrukciókat végrehajtani, feladatot követni, hogy sportszerűen űzhetik tovább a lovaglást. Itt mozgássérültek és értelmi akadályozottak egyaránt vannak. Ezen a területen a végcél, a két fő irány a paralimpia, vagy a speciális olimpia. Mi leginkább ezen a területen tevékenykedünk, mert terápiára nem ideális a környezet.

Milyen lenne az ideális hely a terápiára?

Csendes, nyugodt környezet az ideális, ami sem a lovat nem stimulálja mindenféle ingerekkel, sem a pácienst. Mellettünk viszont elég nagy az autóforgalom, és folyamatosan zajlik a lovasoktatás, jövés-menés. Egy értelmileg sérültet amúgy is nagyon sokszor nehéz ott tartani a feladatban, nem hogyha még mindenféle elvonja a figyelmét, vagy alig hallja a feladatot…

lovas oktatás Aranypatkó

Mit kell tudnia a terápiás lovaknak, milyen lovak alkalmasak erre?

Alapkritérium a jól képzett és jól “működő”, egészséges ló. Az alkattal kapcsolatos elvárás széles spektrumon mozog, páciens-függő, különösképpen hippoterápiában. Mozgássérülteknél a sérülés típusa, a sérült magassága határozza meg, hogy mi ideális neki. Van, akinek keskenyebb hátú ló lesz jó, van, akinek szélesebb hátú. A ló mozgása mindenféleképpen legyen szabályos, tiszta ütemű. Minden jármódnak megvan a maga üteme. A hippoterápia jellemzően lépésben történik. Emiatt erre azok a – véletlenül sem sánta – lovak alkalmasak, akik egyenletes, egyforma lépéshosszal dolgoznak. A hippoterápiában azért is hatványozottan fontos, hogy megfelelő mozgású legyen a ló, mert pont a ló mozgásának kell helyes járásképet adnia a sérülteknek. Idegrendszerileg is alkalmasnak kell lenniük arra, hogy teljesen megbízhatóan viselkedjenek. A terápiás ló általában a “bónuszló” a lovasiskolában, mindenki kedvence tud lenni. Attól azért nem lehet elvonatkoztatni, hogy a ló egy állat, tehát adott esetben akár egy mozgássérült is leeshet a lóról, de ez nyilván elkerülendő. Minimalizálni kell ennek a lehetőségét azzal, hogy jól képzett a ló és ideális a környezet.

lovas terápia Aranypatkó

Milyen esetekben alkalmazzák a lovas terápiát?

A leggyakoribb az, hogy egészen kisgyermekkorban kezdődnek a korai fejlesztések. Szerencsére ma már gyakran a legenyhébb viselkedésproblémával is viszik a szülők a gyerekeket különböző fejlesztésekre, és az ilyen esetekben is nagyon jól működik a lovasterápia. Összetettebb problémáknál, tehát például egy halmozottan sérültnél is jól kimutatható fejlődést hoznak a módszereink. Bizonyos részei mérhetők is, de a gyógypedagógiában jellemzően egyszerre több féle fejlesztésre járnak a gyerekek, úgyhogy nehéz megmondani, melyik terápia mennyit tett hozzá a gyerek fejlődéséhez. Ezeket komplexitásában kell nézni, és nem csak a konkrét szellemi fejlődés fontos, hanem az életminőség javítás, az élmény, a motiváció. Nagyon sok olyan dimenzió van, amit egészségeseknél is fejleszt a lovas terápia, és nyilván ezek a fejlesztő hatások érvényesülnek fogyatékosság esetén is.

Mennyi idő alatt lehet eredményre számítani?

Ez nagyon gyerekfüggő és nagyon problémafüggő. Viselkedési zavarok, tehát enyhébb problémák esetén akár fél év is sokat tud változtatni. A mozgásfejlesztésnél sokkal hosszabb idő a terápiás folyamat.

lovas oktatás Partics Katalin

Heti egy alkalomra járnak a gyerekek?

Igen. Egy terápia tíz perc és fél óra között szokott lenni.

Egy-két sikersztorit tudsz mesélni?

Az átlagember számára akár bagatellnek tűnhet, de óriási eredmény tud lenni, amikor egy mozgássérült gyerek, aki eredetileg megmozdulni is alig tudott, már lehajol oldalra, és megérinti a térdét vagy a bokáját. Ezek nagyon-nagyon-nagyon lassú, kis, centiről centire haladós fejlődések. Vagy amikor egy halmozottan sérült fiúcskánál az volt a cél, hogy vegye fel a ló ritmusát, és a lépésekkel számoljon négyig – nagyon sokszor gyakoroltuk, míg egy idő után benne tudott maradni a helyzetben, már nem kalandozott el, és valóban a ló mozgását érzékelve számolt.

lovas terápia Aranypatkó

A parasportban sokkal közérthetőbb, kézzelfoghatóbb a siker mindenki számára. Nagyon nagy eredmény például, mikor a mozgássérült, három végtag érintett lovas egyedül el tud lovagolni – lépésben ugyan – egy díjlovas programot. És ugyanezt meg tudja csinálni a látássérült versenyzőm is, úgy, hogy hangokat követ. Tehát ezek az igazán nagy, látványos sikerek.

Nézzétek meg az Aranypatkó Lovardában készült fotógalériáinkat az oktatásról és a lovakról!

Kapcsolódó bejegyzések