Nyelvtanulással és vizsgázással kapcsolatos trendekről, mesterséges intelligenciáról, online marketingről és a felnőttképzési törvényről volt szó Partnerünk, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének szakmai napján 2023 októberében. Kiemeltünk néhány témát, ami nem csak nyelviskoláknak, de nyelvtanulóknak is érdekes.

Nem csökkent a nyelvvizsgára jelentkezők száma, annak ellenére, hogy már nem minden egyetemen van rá szükség a diplomához – számolt be saját tapasztalataikról Bártfay Réka, a Goethe Intézet szakreferense. Lehetségesnek tartják, hogy B2 szintről C1 felé tolódik el a vizsgázók aránya.

Bár online oktatásra már a pandémia előtt is volt náluk lehetőség, és komoly tananyaguk van hozzá, úgy látják, a nyelvtanulók részéről erős az igény a jelenléti oktatásra. “A Goethe Intézetben 2020-ban, a pandémia kezdetén 91% volt az online tanulói arány, 2021-ben 69%, 2022-ben 57%, és most, 2023-ban már csak 39% az, aki az online lehetőséget választja. Tehát azt látjuk, hogy a nyelvtanulás egy olyan közösségi élmény, ahol egymás közelében kell lenni” – mondta Bártfay Réka. Hozzátette, hogy maga a környezet is lényeges a tanulás során: “fontosnak tartjuk, hogy “német légkört” hozzunk létre: német plakátok a falon, minden kiírás német, német újságok a polcokon; szeretik az emberek, hogy ehhez a közösséghez tartoznak.”

Ugyanakkor a tanároknak sok szempontból bevált az online oktatás, például azért, mert kevés idejük marad az iskolában való tanítás mellett. Az online anyagokkal, online csoportos órákkal megnyílt a lehetőség a vidékieknek vagy akár külföldön élő magyaroknak is a csatlakozásra; ez utóbbiak így például sokkal kedvezőbb áron tudnak tanulni, mintha kinti tanfolyamokat kéne megfizetniük.

A felnőttképzéssel kapcsolatos tudnivalókról, törvényi változásokról, és azok értelmezéséről tartott előadást Piroska Tímea a nyelviskolák vezetőinek, a jelenlévők kérdéseit megválaszolva.

Buda Áron, a PINTGURU Kft. vezetője az online marketinggel kapcsolatban adott részletes gyakorlati tanácsokat a nyelviskolavezetőknek. Kiemelte a Pinterest lehetőségeit, az e-mail marketinget, ötleteket adott a jó videós és egyéb tartalmak készítéséhez, a mesterséges intelligencia eszközeit is felhasználva.

A mesterséges intelligencia lehetőségeinek tanárként, diákként való kiaknázására Szőke Johanna tanártréner, e-learning szakértő mutatott meggyőző példákat. Óratervet íratott a ChatGPT-vel pillanatok alatt, majd az adott órán felhasználható szerepjátékokat, esettanulmányt kért tőle. Kiemelte a személyre szabhatóságot, például, hogy a diákok esszéiről könnyedén íratható részletes, szöveges értékelés a technika segítségével.

Akár podcastek is készítettethetők AI-val a tanulás segítésére, tetszőleges témában. Házi feladatként pedig az is feladható, hogy adott témáról beszélgessen a diák a ChatGPT-vel. Ezek után joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi lesz a beadandó házikkal, ha a diákok is a mesterséges intelligenciát hívják segítségül, sőt, az is, hogy szükség lesz-e egyáltalán a tanárra…

Megkérdeztük erről a szakmai nap szervezőjét, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnökét. Légrádi Tamás a következőket mondta:

“A mesterséges intelligencia kapcsán nem az a legfőbb aggály, hogy leváltja a nyelviskolákat vagy a nyelvtanárokat, hanem sokkal inkább az, hogy ők hogyan tudják a saját eszköztárukba beépíteni. Hogyan tudják a nyelviskolák a szakmai vezetésüket, az adminisztrációjukat, illetve a tanárok a konkrét nyelvtanításukat magasabb szintre emelni azzal, hogy használják a piacon lévő eszközöket, szoftvereket, megoldásokat.

Épp ezért egyébként a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete útjára indít egy olyan képzés-sorozatot, amelynek egyelőre csak munkacíme van: Mesterséges Intelligencia Megoldások Innovatív Nyelviskoláknak. Ebben tulajdonképpen együtt fogjuk – természetesen tréneri, szakemberi segítséggel – feltérképezni egy jó pár mesterséges intelligencia megoldás lehetőgeit. Mik rejlenek benne, amelyek nekünk, nyelviskoláknak és nyelvtanároknak érdekesek lehetnek – ezeket fogjuk használni. A lényeget tekintve tehát nem az a kérdés, hogy szükség lesz-e ránk, hanem az, hogy tudunk-e azon nyelviskolák, nyelvtanárok között lenni, akik a mesterséges intelligenciát hatékonyan a saját eszköztárukba építik.”

Kapcsolódó bejegyzések