Különórára vagy azért íratjuk be a gyereket, mert hasznosnak tartjuk, vagy azért, mert kellemes időtöltésnek tűnik. Ideális esetben “hasznosat a kellemessel”… Mindenkire érvényes recept nincs, de azért vannak támpontok.
Ahogy induláskori interjúnkban egy gyerekpszichológus rámutatott, a gyerekeknek napi 2-3 óra szabadidejük van, és ebből veszünk el, amikor különórákra íratjuk őket.
Vannak gyerekek, akik mindent ki akarnak próbálni, és a szülő mondja, hogy “álljon meg a menet”. Gyakoribb, hogy a szülő – nyilván jót akarva – nem győzi halmozni a sportot, zenét, nyelvtanulást a gyerek – és a család – napjaiba.
Mindent nem lehet, és nem is érdemes belezsúfolni az időbe, akkor sem, ha nagyon hasznosnak tűnik! Rangsoroljunk az alapján, hogy mit muszáj (például bizonyos esetekben a fejlesztésre szükség van), mi az, ami a gyerek egészsége miatt fontos (sportoljon, de ne feltétlenül versenysportot), és mi az, ami egyébként örömet okoz neki. Ha valaki “mindenben ügyes”, akkor sem kell minden percet hasznosan töltenie!
Az egész kicsiknél alap szokott lenni, hogy tanuljon meg úszni – nagyon sok úszásoktató van, több féle módszer. Ha a gyerek nem szeret úszni járni, érdemes lehet másik uszodát, másik oktatót kipróbálni. Van, akinél a hideg víz jelenti a legnagyobb problémát – ez könnyen áthidalható, vannak melegvizes tanmedencék. Van, aki imádja az óvodai-iskolai csoportos úszást, de van, aki magánórákon, vagy kiscsoportban “működik jól”. Van, akinek fontos, hogy a szülő bent lehessen az órákon (és van, akinél ez nagyon nem válik be) – változó, hogy ezt megengedik-e.
Ahogy növekszik a gyerek, valószínűleg egyre inkább lesz elképzelésünk, hogy milyen különóra lenne neki való (persze az is lehet, hogy teljesen “mellélövünk” – ha látjuk, hogy valami csak teher, ne kínozzuk vele se őt, se magunkat…)
Sportágválasztásnál a testalkat is sokmindent meghatároz, de az is, hogy a gyerek személyisége alapján csapatsportban, vagy inkább egyéni sportokban gondolkozzunk. És persze, hogy mi az, ami könnyen elérhető a környéken, vagy hova tud esetleg a barátjával/barátnőjével együtt járni.
Ha valamiben ügyes – például jól rajzol – nyilván érdemes lehet különóraként is kipróbálni.
Zenét tanulni nagyon jó dolog, de tudni kell, hogy a zeneiskola akár heti négy napon jelenthet fél-egy óra elfoglaltságot (utazással ez több óra is lehet). Bizonyos esetekben – ha elfogadjuk, hogy nem “irtó komoly szinten” tanul meg egy hangszeren játszani – könnyebb lehet az élet heti egy magánórával.
Aki táncolni jár, nagyon szerencsés, mert a mozgás és a zene örömét egyszerre élvezheti. A néptánc egyre több iskolában tanóraként, délelőtt is működik, de a tánciskolák kínálatában a klasszikus társastáncoktól a hiphopig gyakorlatilag felsorolhatatlan a kínálat.
A nyelvtanulás sajnos még mindig ritkán hatékony a normál iskolai keretek között – még az “erős gimnáziumokban” is gyakori tapasztalat, hogy különórák nélkül esélytelen eljutni a nyelvvizsgáig, illetve használható nyelvtudásig. Számtalan a “tuti módszer” – ahhoz, hogy a számunkra legmegfelelőbbet minél kevesebb próbálkozással találjuk meg, nem árt egy kis önismeret.
A felvételire, érettségire való felkészülés megint csak hatékonyabb lehet segítséggel: itt is van választék bőven iskolákból, magántanárokból. Ha kiszemelt intézménynek van saját felkészítője, mindenképp érdemes kihasználni.
Az eddig felsorolt nagy “különóra-csoportokon” kívül számos szakkör és tanfolyam van, ami hasznos és örömteli időtöltést nyújt – szinte minden héten hallunk új lehetőségekről. Ezekből szeretnénk is minél többet részletesen bemutatni, úgyhogy várjuk az ajánlásokat, beszámolókat szülőktől, különóra-tartóktól, bárkitől!:)
A cikket nem főszerkesztőként, inkább gyakorló szülőként jegyzem:)
