A kisiskolásoknak az iskolai szakkörök a legjobbak, ezen belül a sport a legfontosabb – mondja Timi, aki napközis tanárként foglalkozik a gyerekekkel egy budapesti általános iskolában. Tanácsa szerint próbáljanak ki a kicsik minél több dolgot, de ne egyszerre járjanak sokféle különórára, mert az túlságosan leterheli őket a tanulás mellett.
Tapasztalataid szerint mennyire jók az iskolán belüli, illetve kívüli különórák a kisiskolásoknak?
Mindenképpen jónak tartom az iskolán belüli különórákat, és a szülőknek is ezt kellene előtérbe helyezni. Így elkerülhető a szülőket is leterhelő rohanás: nem kell délután azért sietni a gyerekért, hogy átérjenek valamilyen szakkörre, vagy sportfoglalkozásra.
Azért is előnyös iskolán belüli szakkörre járni, mert a saját tanító nénijével van a gyerek, akihez kötődik, a közösséget, a többi gyereket is ismeri, így felszabadultabb, tehát nincs probléma abból, hogy „jajj, ezt nem ismerem, előtte nem merek elmondani egy verset”.
Ahol én dolgozom, jól megoldott az iskolán belüli különórák rendszere, nagyon sok lehetősége van a gyerekeknek mind a sport, mind a művészetek területén. Persze ha a gyereknek művészeti érdeklődése van, azért nem biztos, hogy éppen azt tudják biztosítani, amire ő szeretne járni.
Az iskolán belüli különórák fizetősek vagy ingyenesek általában?
Van, ami fizetős, van, ami nem fizetős; vannak olyan tanár nénik, akiknek az óraszámába belefér, hogy szakköröket tartsanak, a korrepetálást pedig kötelező díjmentesen biztosítani. A gyerekek életkori és fejlődési sajátosságaitól függően esetleg szükség lehet az iskolai korrepetáláson felül is plusz foglalkozásra – ezt a szülő a tanító nénivel egyeztetve el tudja dönteni, az ilyen órákért már fizetni kell általában.
Az iskolai különórák délután, tanítás után vannak, gondolom…
Igen, általában a tanítási idő után tartják a különórákat, de van lehetőség – a nevelési tanácsadóban kiadott hivatalos dokumentumok alapján –, hogy fejlesztő-pedagógus, illetve iskola-pszichológus foglalkozzon a gyerekekkel, és ez a tanítási időn belül van.
A gyerekek mennyire szeretik a különórákat, ezt hogy látod tanárként?
Vegyes. Ez is a szülőkön múlik elsősorban. Vannak olyan szülők, akik saját maguk döntik el, hogy a gyereküknek mi lenne a jó, és ilyenkor előfordul, hogy a gyerek nem megy szívesen. Én azt tartom szerencsésebbnek, ha a gyerek maga dönthet – természetesen bizonyos határokon belül – és a szülő mellette áll. Annál jobb, minél több foglalkozást kipróbálhat egy kisgyerek, minél több területen megismerheti a teljesítő-képességét. Így később, felső tagozatban már el fogja tudni dönteni, hogy mihez lenne kedve hosszabb távon is.
Van olyan különóra, amit valamiért mindenképp fontosnak tartasz, amire különösen érdemes járni?
Nagyon változatos a szakkörök skálája az iskolánkban: a mesekörtől kezdve a drámáig, az énekkarig, játékos gyerektornáig. Mindegyiknek van értelme, és mindegyik jó, tehát fejleszti a gyermeket nagyon sok oldalról, és ezeket nagyon szeretik is a gyerekek.
Az egyéni különórákból – tehát a napközi utáni elfoglaltságból – mennyit tartasz elfogadhatónak a kisiskolásoknál?
Elég sok családban gyakorlat, hogy napközi után még különórákra járnak – én soknak tartom ezt alsó tagozatban. Van olyan gyerek a saját „praxisomban” is, aki egyetlen nap három különböző mozgásos szakkörre jár – bár mozgékony a gyerek, de ennyire nem. Nagyon elfáradnak. Szerintem heti két alkalom, vagy két dolog bőven elég. Vagy csináljon valamit fél évig, a második félévben váltson valami újra. Természetesen az, hogy elmegy egy kézműves foglalkozásra a tanító nénijével, nem terheli le annyira. De az, hogy elmegy játékos tornára, aztán délután a szülő még elviszi úszni, és este még egy kicsit angolozik, az már túl sok.
Fáradtabbnak vagy energikusabbnak látod azokat a gyerekeket, akik sok különórára járnak?
Mindenképp kell a mozgás, örülök, ha a gyerekek tornázni járnak, vagy valami mozgásos szakkörre, de ezt nem kell túlzásba vinni. Természetesen a gyerek habitusától is függ, hogy mennyire fárad le: van olyan típus, aki pont a sok mozgástól fog megnyugodni, van, akit viszont leterhel. Meg kell találni azt az egyensúlyt, ami a gyerek személyiségének megfelel, és ezt a szülőknek kéne legjobban tudniuk. Mivel a pedagógus is látja minden nap a gyerekeket, fogadó órán, szülőin ez ügyben is érdemes lehet tanácsot kérni.
Hátrányban van-e az a kisiskolás, aki semmilyen különórára nem jár?
Szerintem igen, mégpedig azért, mert nincs lehetősége, hogy kijöjjön belőle az, ami „el van rejtve a kispolcon”. Tehát nem tudja kipróbálni, hogy a verset szívesen mondja-e, vagy egy szerepjátékban kiteljesedik és jönnek a gondolatai és egy komplett mesét elmond egy negyed óra alatt, vagy éppen olyan labdaérzéke van, hogy az első kosáredzésen bedobja a kosarat – ha nem próbál ki semmit, ezeket nem tudja meg, kimarad valamiből. Persze lehet, hogy megtalálja később, csak akkor már lemaradása lesz – a mai világban viszont ezt nem engedhetik meg maguknak a szülők.
Mik a legnépszerűbb különórák a gyerekek, illetve a szülők körében?
A sport mindenképp, aminek én nagyon örülök. A nyelv ebben a korban még nem annyira: ilyenkor úgyis inkább csak játékos formában folyik ez a dolog; verseket tanulnak, énekelgetnek. Van angol szakkör nálunk is, de például az én csoportomból kb. 10 százalék vesz ezen részt.
Korrepetálásra, fejlesztésre mennyire szokott szükség lenni?
Ezeket délelőtt oldják meg – egyre több sajnos az olyan gyerek, aki rászorul a fejlesztő-pedagógus és a pszichológus segítségére: több, mint 10 százaléknak mondanám a saját csoportomban, és ez az arány nagyjából általános.
Vajon a mostani gyerekek „problémásabbak”, mint az idősebb generációk, vagy egyszerűen csak nem derült ki régebben, hogy valaki fejlesztésre szorul?
Egyrészt nem derült ki, másrészt hátrányos megkülönböztetésben volt része annak, akinek valamilyen problémája volt: ráhúzták, hogy „hülye”, beskatulyázták. A mai világban ez már szerencsére nem jellemző.
