A sikeres nyelvtanulási módszer személyiségtípusonként eltérő. “Ha nincs önismeret, abból lesz a véget nem érő kísérletezgetés”. A sok küszködés, kudarc helyett – esetleg után – érdemes megtudni, milyen nyelvtanuló típusba tartozunk. Ezután garantáltan több lesz a sikerélmény és az öröm a nyelvtanulásban…
A Polinguage Nyelviskola vezetőjével, Hart Norberttel beszélgettünk.
Ti a nyelvtanulási stratégiát a tanuló személyiségéhez igazítjátok. Milyen típusnak mi a jó módszer?
Az egyik típusra tudatos tanulókként hivatkozunk, a másik oldalon pedig a felfedezők vannak. Ezt egyfajta skálaként kell elképzelni; bárhol elhelyezkedhet az ember a teljesen tudatos tanulók és az abszolút felfedezők között.
Hogy könnyebben magára ismerhessen mindenki: a tudatos tanulókat az jellemzi, hogy minden lépés felett abszolút kontrollt akarnak gyakorolni. Nekik nagyon kell egy tanmenet, amit tudnak követni, mindig tudniuk kell, hogy hol tartanak. Szeretnek mindent elemezni. Ők azok, akik inkább az elmélet felől kezdik a tanulást, és aztán haladnak a gyakorlat fele. Általában olyanok, akiknek elmondod a szabályokat, az alapján csinálnak egy-két konkrét példát, aztán kezdik a gyakorlatba építeni.
A másik oldal, a felfedezők nem szeretik, ha bármilyen tanmenetet kapnak. Ők azok a típusú tanulók, akik megértenek egy mondatot, de ha megkérdezed, hogy egy adott szó konkrétan mit jelent abban a mondatban, fogalmuk sincs róla. Mindent kontextusban szeretnek látni. Inkább az átfogó képet akarják megérteni, a gyakorlatból indulnak el, és aztán vonják le saját következtetéseiket.
Mindkét típusnak van nagyon sok előnye, de hátrányai is. A nagyon tudatosakra jellemző, hogy mindent tudnak elméletben, csak megszólalni nem mernek… Ha elmentek nyaralni, akkor a felfedező típus fogja kikérni a sztracsatella fagyit, intéz mindent, mellette a tudatos tanuló pedig ott duzzog majd a sarokban, hogy “ezt nem is úgy kell mondani”:). Szerintem sok embernek van ilyen élménye. Ők nyelvtanban, az elméleti részben jobbak, de a megszólalás picit nehezebb, például azért, mert túlelemzik a mondandójukat.
A másik oldalon a felfedezők viszonylag könnyen megszólalnak, mindig próbálkoznak, kísérleteznek, elmondják valahogy, amit szeretnének. Ők általában akkor akadnak el, amikor egy bizonyos szint fölött szükségessé válik a pontos nyelvi ismeret. Mert ahhoz már megfelelő alaposság és elméleti megközelítés kell.
Az eddigiek alapján az iskolákban abszolút a tudatosaknak kedveznek…
Pontosan. Mi minden tanulónkkal egy kérdőíves felméréssel kezdünk, ami pont azt méri, hogy hol helyezkedik el a skálán. Nagyon sok felfedező jelenik meg – nekik nem kedvez a közoktatás, vagy a rendszerszintű oktatás. Azért, mert ott a tanmenet a leglényegesebb, a felfedezőket viszont hagyni kell kibontakozni.
Milyen gyakorlati módszereket javasolsz az egyes típusoknak?
Egy felfedező nagyon jól fog tudni tanulni filmekből, rádióadásokból, cikkekből. Megnézi-meghallgatja-elolvassa, kibogarássza magának a szavakat, nagyon jó kifejezésekkel, szófordulatokkal találkozik. Aztán fontos nekik az is, hogy minél több lehetőségük legyen gyakorolni, próbálkozni a nyelvvel. Ezt meg tudják tenni akár egy beszélgetős csoportban, akár például levelező partnerekkel és még rengeteg módon. Innentől nagyon szét tud tagolódni, hogy kinek mi működik. A felfedezőknek arra kell figyelni, hogy egy-egy szó pontos jelentését is megtanulják. Hajlamosak rá, hogy megértenek egy mondatot, de az adott szavakat nem, így viszont később, más kontextusban már teljesen félreérthetik.
A tudatosabb tanulók imádni fogják a szótanulást, ők általában örülnek, ha mérhető, számszerű minden. Nagyon szeretnek szókártyákból tanulni, nekik valók a szótanulós programok, applikációk. Sokat segít, ha a tanárral közösen felépítik, hogy mikor, mit kell elsajátítani, és van az egésznek egy egyértelmű menete. Náluk beválnak a közoktatásban használt hagyományosabb típusú feladatok: “írd be a pontozott vonalra”, ésatöbbi. Nekik érdemes akár egy munkafüzetet is venni, mert szeretni fogják, ellentétben a felfedezőkkel…
A nyelvvizsga megint csak inkább a tudatos nyelvtanulóknak való…
Ez így van: a felfedezők általában jóval többet szenvednek egy nyelvvizsgával, mint a tudatosak. A nyelvvizsgán típusfeladatok vannak – a tudatosak leülnek és megtanulják… A felfedezőknek ez a módszer nehéz – velük ehelyett úgy szoktunk készülni, hogy nem a konkrét típusfeladatokat gyakoroljuk, hanem megoldási mankókat vagy irányelveket építünk fel közösen.
A tudatos tanuló meg fogja tanulni, hogy “fej-tor-potroh”, vagyis bekezdés-tárgyalás-befejezés, ezeket célirányosan begyakorolja és szükség szerint “kidobálja magából”.
Itt jön képbe a motiváció; alapvetően beszélhetünk külső és belső motivációról. Amikor valakinek nyelvvizsgára van szüksége, akkor az nem mindig belső motiváció. Ha külső a motiváció, egyfajta kényszerhelyzet van, akkor két dolog segíthet. Egyrészt jó lehet, ha át tudjuk fordítani belső motivációvá: találni kell benne valamit, ami miatt neki jó, ami miatt érdemes csinálni. Másrészt a megfelelő eszközök segíthetnek, amikről eddig is beszéltem. Ha tudod, hogy van értelme nekiülni, mert jók a módszerek, jó a technika, jó a megközelítés, biztosan sikerélményed lesz, akkor sokkal szívesebben fogsz vele foglalkozni.
A nyelvtanulási technikákkal kapcsolatban bőség zavara van, kicsit túl sok a “tuti módszer”… Hogyan találjuk meg az épp nekünk valót, anélkül, hogy mindent végigpróbálnánk…?
Én erre azt szoktam mondani, hogy tudom, hogy mindenkinek megvan a tuti módszere, de a miénk tényleg az:). Egyébként szerintem alapvetően nincs rossz módszer, inkább az szokott előfordulni, hogy az a módszer egy nem hozzávaló emberrel találkozik és/vagy rosszkor. Ugyanis előfordulhat, hogy egy jó módszert nem a megfelelő időpontban kezdünk el használni. Egy nagyon egyszerű példa erre, ha felsőfokon tartunk és szókártyázni akarunk. Teljesen fölösleges azon a szinten szókártyákat használni, sokkal jobb módszerek is vannak a szavak és kifejezések elsajátítására azon a ponton, amikor már egy ennyire stabil nyelvtudással rendelkezünk.
Figyeljünk a múltbeli tapasztalatainkra, szedjük össze, hogy mi működött, mi nem. “Nekem működött a szavak tanulása, de a kifejezésekkel mindig problémám volt”. Vagy: “nagyon szerettem leülni és szövegkiemelővel kihúzni a fontos részeket”. Ezeken az önismereti “pilléreken” el lehet indulni, ezek alapján meg lehet találni, hogy melyek azok a tanulási módszerek, esetleg applikációk, amik jók lehetnek. Ha nekem a múltban jól működött a kiscsoportos tanulás, akkor nem magánórát fogok keresni és fordítva.
Nagyon fontos az önismeret, tudni kell magunkról, hogy hogyan tanulunk hatékonyan. Ezt nem lehet megúszni: ha nincs önismeret, abból lesz a véget nem érő kísérletezgetés.
