
Kapcsolódó bejegyzések

Német – Nehéz, de logikus
Egyre kevesebben választják általános iskolában a németet, holott sokkal könnyebb például némettanulás után, második nyelvként tanulni az angolt. A német mellett szól még, hogy viszonylag könnyű kijutni anyanyelvi környezetbe, ami minden nyelvtanulásnál a legnagyobb fejlődési lehetőség.

„Ha nem mozognak eleget, ingerültek, agresszívak”
A kicsik mozgásigénye nagyon nagy, amit az óvodai-iskolai foglalkozások nem elégítenek ki – mondja Imola, aki óvónőként úgy látja, sportra van leginkább szüksége a gyerekeknek. Emellett bizonyos esetekben szokta javasolni a zeneovit, de például a nyelvtanulást korainak tartja az óvodásoknál.

Szeretettel várjuk különóratartók bemutatkozását!
Különórát tartasz? Mutatkozz be nálunk! Töltsd ki ingyenes adatlapodat, hogy minél többen megismerjenek! Tudj meg mindent és regisztrálj pár perc alatt!

Rita-rajz: Ember az űrben
Sikerült pár fázist elkapnom a vázlattól a színes, kész műig. Rita elmondása szerint a feladat az volt, hogy a saját kezük-lábuk körberajzolásából kiindulva készüljön egy „ember az űrben” témájú rajz. Ő akkor már szkafanderbe öltöztette a szereplőt, hiszen „csak nem mehet az űrbe pólóban-nadrágban”…:)

Fotógaléria az Aranypatkó Lovardából – lovak
Lovakat nézegettünk, simogattunk, és persze vittünk nekik répát is. Vakond, Hugi és a gyerekek mellett mi is majd’ elolvadtunk fotózás közben…

Interjúalanyaink egy helyen
Összegyűjtöttük, kikkel készítettünk eddig interjút. A listából közvetlenül elérhetőek maguk az írások – jó olvasgatást! Ha pedig Ti is szeretnétek nálunk szerepelni, keressetek!