Cikk-sorozatunkban Drávucz Rita világ- és Európa bajnok vízilabdázó osztja meg tapasztalatait a versenysportról, és az is kiderül, milyen különórákra járt még.
Sikeres sportolóként hogy látod: mit ad a versenysport és mi az ára?
Egyrészt nagyon sok lemondásról szól: kimaradás iskolai élményekből, az ottani közösségből. Ha a saját életemet nézem, én is sok áldozatot hoztam: rengeteget utaztam Szolnokról Szentesre az egyesületbe, aztán Pestre, válogatott edzésre, kollégista is voltam egy évig – lelkileg nagyon megterhelő volt a családtól való elszakadás 15 évesen.
Rengeteg hullámvölgyön vagyok túl, akár olimpiai ciklusokon belül is: hogy nem nyertünk, nem sikerült, mindent beletettünk, mégsem jutottunk ki, aztán kijutottunk, de nem nyertünk érmet. Borzasztóan erősnek kell ahhoz lenni, hogy ezeken végigmenjünk. És mindig kell külső támogatás egy csapat mellé, egy gyermek mellé, hogy ezeket megtanulja kezelni, és mégis a földön, a talajon marad tudjon maradni két lábbal, hogy tudja, mi a legfontosabb az életben: legyen egészség, és biztonságot nyújtó család.
Egy sportnak élményt kell adnia, de közben meg kell találni az egyensúlyt, ne az legyen, hogy “minden áron”… Már tudom hova tenni azt az olimpiai negyedik helyet is – persze hiányzik az érem, de hogy itt vagyok, élek, van egy gyermekem, és ennyi mindenen át tudtam menni, hogy a sport lehetőséget adott külföldön élni, külföldön játszani, más kultúrákat megismerni, más nyelveket beszélni…
A sport adott kitartást, barátokat, a médiával való kapcsolatot, a kommunikációt – nagyon-nagyon sok olyan dolgot, aminek most, negyvenen túl, a munkaidőszakban is élvezem a hasznát.
Milyen különórákra jártál még, vagy szerettél volna járni az úszás és a vízilabda mellett?
Az általános iskolát végigúsztam, közben felsőben elkezdtem sokmindent: hittanra jártam, gyors- és gépíró tanfolyamra, rajzszakkörre.
Mivel testnevelés tagozatosak voltunk, mindenféle sportágat kipróbáltunk: röpiztünk, kosaraztunk, tornász is voltam, megyei tornászversenyen és atlétika versenyen is részt vettem, a középiskolában gerelyhajító versenyen, tehát gyakorlatilag mindent sportoltunk, amit lehetett, emellett pedig az iskolai szakköröket is szeretettel látogattam.
Felsőben, valamikor hetedikben-nyolcadikban mondta Anya, hogy “na jó, akkor most lesz elég”, mert már a tanulásra is kellett összpontosítani. Úgyhogy akkor lecsökkentettem a sok különórát, de én mindenhova szerettem járni, érdekelt sokminden. Nehéz meghúzni a határt egy gyermeknek, hogy egyensúlyban legyen, de nagyon fontos a pihenés is.
Drávucz Rita kislánya, Flóra egy ritka genetikai betegség miatt kerekesszéket használ, de ez neki nem akadály, hogy falat másszon, akrobatikus rocky-ra és egyéb különórákra járjon. Nagyon örülünk, hogy megismertük, és megmutatjuk majd, mi mindent tud.
Ismerjétek meg történetét a WonderFlora & CMT Alapítvány holnapján!
Olvassátok el Ritával készült interjúnkat, melyben a fogyatékosággal élők különóra-lehetőségeiről van szó!
